Személyes tapasztalatok

A múltkori bejegyzésben megemlítettem, hogy szüleimmel kiutaztunk Ausztriába, hogy meglátogassuk a kint élő öcsémet feleségével és a babával. A szüleink gyakorlatilag mindenre kíváncsiak voltak, ami a kinti élettel kapcsolatos. Az egyik beszélgetés során természetesen szóba kerültek az ausztriai állásajánlatok is, de általában azért ennél jóval hétköznapibb és élvezetesebb témáink voltak. Elmesélték, hogy hogyan sikerült a kettejüknek pont kényelmes lakáson túladni és megtalálni azt a házat, amiben jelenleg élnek, és amiben már egy többgyerekes család is kényelmesen elélhet. Mondták, hogy Magyarországgal ellentétben ott nem szokták megtartani és bérlőknek kiadni a korábbi lakást, mint egy befektetést. Sajnálták is rendesen, hogy ott kellett hagyniuk, hiszen ott kezdték el közösen a kinti életük, és hogy az ő szavaikkal éljek, „ott teremtettek egy pártíz négyzetméteres otthont a külföldben”. De sajnos még az ottani fizetések mellett sem könnyű hozzájutni egy olyan házhoz, ami elég tágas és nincs is túl messze a tömegközlekedéstől, a különféle boltoktól és persze a munkahelytől. Mert hiába, hogy van autó, azért nem mindegy, hogy fél óra az út, vagy egy óra, esetleg másfél. Mindenesetre a lényeget megtudtuk, hogy jól vannak és a kislány nagyon kommunikatív. Már persze a maga módján, ahogyan egy pár hónapos baba lehet.

ausztriai állásajánlatok

ausztriai állásajánlatok