Online játék helyett, online gázpalack eladó

Soha sem volt nagy gamer, de azért pár játék így is volt, amivel játszott. Főként az „FPS, TSP és RPG” játékok jöttek be neki, de azért a sport, illetve a mászkálós – lövöldözős játékok szerelmeseivé is vált. Egyszóval sok féle játékot szeretett kipróbálni, de hosszútávon egyiket sem csinálta annyira, hogy függővé váljon. Általában PC-n voltak neki fent a játékok, de egyszer egyszer, ha barátoknál összegyűltünk előkerült a konzol és a kontroller. Ennek azért van egy jó hangulata, ha összejövünk sokan, pár doboz sör, pár pizza és indulhat is a buli. Néha kell az embernek az ilyen kikapcsolódás. Ő is gyakran részt vett ezeken az eseményeken, de mint mondtam nem függőségből, csak a jó hangulat miatt. Fociztunk, versenyeztünk, kosaraztunk, kalandjátékoztunk, háborúztunk, ami csak volt és lehetett többen is játszani.

Persze azért ez csak egy részét töltötte ki a közös időtöltésnek. Volt, hogy ha meguntuk betettünk egy jó akciófilmet és mozizással folytattuk a napot. De szerencsére elég sokszor, miután abbahagytunk a játékot, pár hideg ital mellet nekiálltunk és beszélgettünk. Megosztottuk az elmúlt heti élményeinket, gondolatainkat, néha a magánélet kibeszélése is belefért a csevejbe, hogy mi van otthon, ki az új kiszemelt, stb. Egy szóval, azért elég sok témát tudtunk érinteni különösebb erőlködés nélkül, és felnőttesen töltöttük az időt, egy kis gyermeki bolondozással egybekötve.

Egy ilyen alkalommal mesélte nekem, hogy mennyire unja már az új munka keresését, és hogy sehol sem talál olyan munkahelyet, ahol rendesen megfizetik azt a tudást, amivel ő rendelkezik. A probléma azzal volt, hogy bár az oktatási múltja igen hosszúra nyúlt vissza, tehát magas végzettséggel rendelkezett, de nem volt szakmai tapasztalata. És persze mindenhova fiatal kezdő munkaerőt keresnek, 3 év szakmai tapasztalattal. – Komolyan, mint ha a Mission: Impossible filmben szerepelnék…- mondta. Szóval innentől kezdve gyakran próbáltunk segíteni neki legalább annyival, hogy ötletbörzéket tartottunk és megnéztük, hogy milyen lehetőségekkel rendelkezik. Szó szót követett és valaki bedobta, hogy látta meghirdetve egy közvetett ismerősénél, hogy egy nagyobb orvosi műszereket gyártó cég keres szakembert a beszerzési osztályára, ahol… és akkor itt a sok kritériumot felsorolta, hogy milyen végzettséggel kell rendelkezni, milyen papírok és nyelvtudás kell, ők mit ajánlanak, minden, amit ilyenkor szokás. Mondanom sem kell, azonnal megtetszett neki a dolog és lecsapott rá.

Ugrok egy keveset a történetben, de azt tudni kell, hogy felvették és elkezdett dolgozni, nagyon szerette, nagyon elégedett volt vele.

A következő alkalommal, amikor összeültünk, kértük, hogy egy kicsit meséljen, hogy milyen napi problémákkal kell megküzdenie, mi a feladata, mit szeret a legjobban. Elő is állt egy igen csak kacifántos történettel, melynek középpontjában a gázpalack rendelés, illetve egy gázpalack eladó cég állt.

A történet ott kezdőik, hogy mivel beszerzési osztály, így neki kellett a különböző, az orvostudományban használt gázpalackokat, mint például az oxigénpalackokat is beszereznie. Ez persze sokszor nehezebb, mint gondolná az ember. Először is, a rengeteg féle eladó gázpalack közül meg kell találni a legmegfelelőbbet, nem csak űrtartalomban, súlyban és méretben, hanem tartalmi szempontból is. Ugyan is nem csak oxigén-palackok vannak, hanem argon palack, pb-gázpalack, Co2 palack, nitrogén palack, hélium palack, acetilén palack és még sorolhatnám. Azt mondta, hogy ez már önmagában nem egy egyszerű feladat, főleg, ha ennyire széles a paletta és sok a szempont. Aztán a következő probléma, hogy akkor mekkora kell belőle, van e egyáltalán olyanban és lehet e rendelni, kiszállítják e vagy sem, ha igen akkor utána, ha kiürül, mi a teendő, csere vagy újabb eladó gázpalack vásárlása. Szóval valóban nem hangzott egyszerűnek.

Mi neki is álltunk a kérdezősködésnek, meg a hitetlenkedésnek: „Nem mondod, hogy ennyire nem lehet megfelelőt találni?!”, vagy „Hát ezt nem is gondoltam volna, na de mondd és mit csináltál?”.
És el is kezdte nekünk folytatni.
– Nem volt egyszerű dolgom, de képzeljétek, a végén a legegyszerűbb megoldást sikerült megtalálnom, amiről álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire könnyű lesz ennek a tárgynak a további beszerzése. Találtam egy olyan palackfutárt , ahol egy telefonhívásba kerül az egész, a diszpécser azonnal a segítségemre siet, a széles választékból azonnal megtaláljuk a legmegfelelőbb darabot és már kiszállításra is kerül. Ezek után pedig mi sem egyszerűbb, ha kiürül, csak megrendelem az azonos méretet, vagy kérek egy feltöltést és pikk-pakk, nincs több gond az oxigénpalackkal, zavartalanul folytatódhat a műszer üzemelése és vezetheti gyógyuláshoz az embereket.

Nem is akartunk hinni a fülünknek, de ezek szerint létezik egy olyan gázpalack eladó vállalat, ami megkönnyíti minden olyan cég és ember munkáját, aki palackozott gázokkal dolgozik, és valaha problémája volt az utánpótlással.

Jó érzés, hogy vannak még praktikus és gyors megoldások az életben, és így mindenki folytathatja a munkáját, vagy éppen a baráti találkozóját, játékok és evés-ivás mellett.

Hozzászólás nem lehetséges.