Nyeregbe pattant!

A nagyobbik fiunk azt vette a fejébe, hogy megtanul biciklizni. Az osztálytársai közül többen laknak a környékünkön, akiknek szintén van biciklije, és néha el szoktak tekerni hozzánk. Annyira akarta a dolgot, hogy még abba is belement, hogy elsőre nem veszünk neki vadonatúj biciklit, mert esélyes, hogy az első néhány alkalommal összeszed pár esést. Úgyhogy be is szereztük a biciklit, illetve vettünk neki egy bukósisakot is. Majdhogynem nehezebb volt kiválasztani a megfelelő darabot, mindenféle bukósisak teszt eredmények is fel voltak tüntetve a tábláikon, amik alapján el lehetett dönteni, hogy a mi célunknak melyik felel meg a legjobban. Végül kerestünk egy eladót a biciklis részlegről, aki kicsit jobban képben volt nálunk a felszereléseket illetően. A tanácsára még egy olyan direkt bicikliseknek kitalált térdvédőt is vettünk, ami még a fiam tetszését is elnyerte. Azóta már megtette az első próbaköröket, bár ebben az erős szélben nem szívesen engedjük ki az utcára. Na, nem mintha attól félnénk, hogy a szél biciklistül felkapja. Viszont az út szélén földpadka van, ami ilyen száraz időben szabályos porörvényeket eredményez a szélben. Elég, ha egy porszem a szemébe megy, és máris kész lehet a baj. Inkább megvárjuk, míg egy kicsit csendesedik a szél, és valamelyikünk kiáll a kapu elé, hogy kéznél legyen, ha esetleg történik valami.

bukósisak teszt

bukósisak teszt

Megjelölve .Könyvjelzőkhöz permalink.